A Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány honlapja
A Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány honlapja
Menü
 
Elérhetőségeink

Cím:
1028 Budapest (Pesthidegkút),
Gazda u. 20.
(Német Ház)

E-mail:
murvai.laszlo@saldo.hu

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika
Indulás: 2004-11-26
 
Alapítványunk múltja

Alapítás

1990-ben Budapest Főváros II. kerületének Pesthidegkút városrésze, valamint Mosbach (Németország) város elöljárói elhatározták, hogy a közös történelmi múltból adódó több évtizedes kapcsolat folytatását közös nyilatkozatban rögzítik. A megállapodás aláírását 1990. júniusának végére tervezték. A ceremónia megszervezését a II. kerületi Önkormányzat (korábban: Tanács), valamint a Pesthidegkút Ófalusi Plébánia tisztségviselői vállalták fel.

A rendezvény költségeinek fedezetére a Plébánia Hivatala támogatási szerződést kötött az OKHB Rt-vel (jelenleg: Kereskedelmi és Hitelbank Rt.). Az adományozó bank a támogatási szerződés 10. pontjában kikötötte, hogy a támogatásból a rendezvényen fel nem használt összeg alapítvány céljára használható fel.

A testvérvárosi „Együttműködési Egyezmény”-t a két város polgármestere 1990. június 30-án írta alá Pesthidegkúton. A megmaradt adományból – a támogató akaratának megfelelően – 1991. február 24-én a Pesthidegkút Ófalusi Plébánia Képviselő Testülete ülésén létrejött a Pesthidegkút Német Nemzetiségi Alapítvány. Az Alapító Okirat értelmében a március 1-i hatállyal induló szervezetet az illetékes bíróság 1991. április 20-án a „9. Pk. 65677/1.” számú végzéssel vette nyilvántartásba, 1555. sorszámon.

A Miklós József esperes plébános által vezetett alapító a plébánia címét (1028 Bp. Templom köz 1.) választotta az alapítvány székhelyéül. Az Alapítvány létrehozásának célja a Pesthidegkút területén élt és élő német nemzetiség hagyományaiknak, kulturális értékeinek megóvása, nyelvének ápolása. Az Alapítvány működésének operatív irányítására egy 4 tagú kuratórium és egy titkár lett megválasztva az alakuló közgyűlésen. A kuratórium tagjai lettek: Gutmayer Antal (a Plébánia világi elnöke), Kunsági János (egyházgondnok), Küller János (templomatya), Dr. Hajdú Mária (jogász). Titkárnak lett megválasztva Wenzon Gusztáv egyházképviselő tag. A kuratórium és a titkár jogai és feladatai Működési Szabályzatban kerültek rögzítésre.

 

Az Alapítvány tevékenysége

Az Alapítvány tevékenységét az első években a Német Kultúregylettel való szoros összefonódás jellemezte. Ennek egyik jelentős állomása volt, mikor 19 pesthidegkúti lakos (köztük az akkori alpolgármester, valamint a Német Kultúregylet több tagja) magyar nemzetiszínű zászlót adományozott Mosbachnak, Pesthidegkút testvérvárosának.

Az 1993. júliusi átadási ceremóniára megfogalmazott adományozói levélben a támogatók kérik a mosbachi polgármestert, hogy az emlékezés és a testvériség jegyében a zászlót minden évben a megemlékezés napjain vonják fel a német város önkormányzati épületén. A neves napok a következők: május 13., a Pesthidegkútról kitelepített német nemzetiség Mosbach-ba érkezése; július első vasárnapja, Pesthidegkút önálló községgé és egyházközséggé válása; és augusztus 20., Szent István ünnepe.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        A A következő jelentős eseményre – mely több évre meghatározta mind az Alapítványunk tevékenységét, mind a partneri kapcsolatait – 1995-ben került sor.

Az 1995. január 9-én kelt ajándékozási szerződés értelmében ugyanis a Mosbachi Polgármesteri Hivatal egy 1964-ben gyártott, de működésképes Mercedes LAF 1113 típusú tűzoltóautót adományozott Alapítványunknak azzal az igénnyel, hogy az üzemeltetésre valamely pesthidegkúti szervezetnek engedjük át. Gerhardt Lauth, Mosbach főpolgármestere – a februári vámkezelést követően – május 4-én, a Tűzoltó Napon ünnepélyes keretek között adta át a járművet. Ezután az adományozó kívánságának megfelelően az Alapítványunk vezetősége tárgyalásokat folytatott a kocsi hasznosítására. Ennek eredményeként augusztus 5-én az Együttműködési Szerződés megkötésével a Solymár Nagyközség – Pesthidegkút Önkéntes Tűzoltóegyesület használatába került a tűzoltóautó. Az átadási ceremónián az érintetteken kívül képviseltette magát Solymár Önkormányzata,  a Bp. Főv. I.-II.-XII. kerületi Tűzoltó Parancsnokság, és a Pest Megyei Műanyagipari Rt. is, valamint jelen volt a Neckarelz-Didesheim-i önkéntes tűzoltók küldöttsége és zenekara. Szintén emelte az esemény fényét Mosbach város elöljáróságainak jelenléte.

 

Az 1996-os esztendő mind az országnak, mind Pesthidegkútnak több jeles évfordulót jelentett. Ebben az évben volt ugyanis a Honfoglalás 1100., Pesthidegkút német telepesek általi újraalapításának 285., az Egyházközség 260., valamint a német lakosság kitelepítésének 50. évfordulója is.

Alapítványunk kezdeményezésére május 25-én közös emléktábla-állításra került sor a Pesthidegkút-Ófalui Templom épületénél. A szervezésben és az anyagiak előteremtésében – szervezetünkön kívül – az Egyházközség, a Városrészi Önkormányzat és a Német Kisebbségi Önkormányzat vett részt. A délelőtti avatóünnepségen, és az este a Klebelsberg Kuno iskolában megrendezésre került Jubileumi és Pünkösdi Bálon a hazai képviselőkön kívül mintegy két busznyi mosbachi vendég is részt vett. Az jó hangulatú eseményekről  a Rhein-Neckar Zeitung is egész oldalas képes riportban számolt be az 1996. június 7-i számában.

 

Az 1998-as év szintén fontos állomás volt mind az Alapítvány, mind Pesthidegkút életében. Ekkor született meg ugyanis a Pesthidegkút és Mosbach között 1990-ben megkötött Együttműködési Egyezmény továbbfejlesztésének tekinthető Partnervárosi Szerződés. A megállapodás aláírása nem csökkentette, hanem még szorosabbra fűzte szervezetünk és a mosbachi Heimatverein együttműködését, hiszen a hivatalos küldöttségeken kívüli személyek kapcsolatát e két civil szervezet biztosítja.

Ugyanez év őszén Alapítványunk meghívást kapott Mosbach-ba, hogy képviseljük Pesthidegkút városrészt Gerhardt Lauth harmadszori főpolgármesteri megválasztásának beiktatási ünnepségén. A szeptember 18-i eseményre - az 1995-ös tűzoltó-átadásra tekintettel - elkísért minket a Budapest Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság I.-II. és XII. kerületi Parancsnoka is.

 

1999 mozgalmas év volt mind az Alapítványunk, mind Pesthidegkút történetében. A hagyományőrzés, a közösség összetartása és a kulturális élet iránti igény növekedése jegyében került sor elsőként a Tavaszköszöntő Bál megrendezésére májusban, az Ökomenikus iskola aulájában. Már ezen első alkalommal megmutatkozott, hogy van igény az ilyen jellegű összejövetelekre. A műsort a Budakeszi hagyományőrző Tánccsoport szolgáltatta, igen nagy sikert aratva. A helyi vállalkozók segítségével megszervezett tombola bevételéből került sor a zenekar tiszteletdíjának és a helyiség bérletének fedezésére.

 

Hat évnyi szünet után, július 3-án került megrendezésre a 20. Hidegkúti Búcsú, melynek társszervezői voltunk. Az eseménysorozat főtámogatója a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat (Porkoláb Mátyással az élen) és a II. Kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat volt. A vártnál jóval magasabb számú résztvevő bizony próbára tette szervező-készségünket. Németországból kb. 300-an érkeztek, és napközben is kb. 500 fő tartózkodott a búcsú helyszínén. Az ünnepség zárásaként zajlott jó hangulatú bál hajnalig tartott. Hans Kröninger, a németországi részvevők „koordinátora” így emlékezett meg az eseményekről: „Egy nappal Sarlós Boldogasszony ünnepe előtt több mint száz hidegkúti utazott Magyarországra a mosbach-i tűzoltóság és a tűzoltózenekar kíséretében. A búcsú – mint már évek óta – a templom előtt, a szabadban tartott misével kezdődött. Dr. Bognár Lajos és dr. Székely János plébánosok a mise során megemlítették, hogy az elűzött honfitársak több mint 50 év elteltével is milyen szorosan kötődnek szülőfalujukhoz, milyen mélyek a gyökereik. A sok résztvevőt vonzó misén német és magyar templomi énekek hangzottak el. A mise után a mosbachi vendégek rokonaikkal és ismerőseikkel egy kis „első beszélgetésre” jöttek össze, megcsodálták a szép Szent Család óvodát, az új plébániát, a Don Bosco Nővérek otthonát, és a templomot körülvevő szép, parkos részt, amely Bognár Lajos plébános érdeme és Porkoláb Mátyás alpolgármester elkötelezettségének és adományozó-készségének köszönhető, aki sokat tett Pesthidegkútért. A világi ünnepséget az egykori Klébelsberg kastély kertjében zene és tánc kíséretében rendezték meg a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Az újjáalakult ifjúsági fúvószenekar szolgáltatta a zenét. A Vörösvári „Ungarndeutsche Buam”, akik híresek arról, hogy milyen jó hangulatot képesek teremteni, emberek százait csábították tánca magával ragadó zenéjükkel, Kunsági János az ünnepség szervezőjének örömére. A tavaly megválasztott 30 éves Bencze B. György fiatal polgármester által adott hivatalos fogadáson Gerhardt Lauth Mosbach város főpolgármestere örömmel állapította meg, hogy a 20 éves patronálás és egy éves partnervárosi kapcsolat után töretlenül nagy az érdeklődés. Dicsérte a vendéglátók szívélyességét, az egymással szemben tanúsított barátságot, azt az érdeklődést és figyelmet, amelyben a kisebbségek, különösen a németek Hidegkúton és Magyarországon részesülnek. Az Adam-Müller Guttenbrun Iskola igazgatója Rassig úr a Máriaremete-Hidegkúti Ökomenikus Iskola igazgatójával, Csere Istvánnal további diákcsere kapcsolatokat beszélt meg. Az egykori „Blum-házban” tervezett Német Múzeum a Gazda utca 20. szám alatt dokumentálja megállapításait. Az összetartozás és a partnerkapcsolat jeleként Bencze B. György polgármester és Gerhardt Lauth főpolgármester a Klébelsberg Iskolával szemben lévő parkban két szivarfát ültettek. A „Blum-ház” udvarán Eisele András, a Német Kisebbségi Önkormányzat alelnöke a ház felújításáról és Német Múzeummá történő átalakításáról beszélt. A ház homlokzatát és utca felöli részét eredeti állapotban állítják helyre, bejárati résszel, vizesblokkal és kiállító helyiséggel. A hátsó földszinti rész mennyezet nélkül lesz kivitelezve, a tetőtérbe vezető feljárattal és nagyobb szabású kiállítási tárgyakkal. Egy teraszon át jutunk a kertbe, a szabadban álló kör alakú pavilonhoz. Az 1946 óta renoválatlan épületet a Német Kisebbségi Önkormányzat 1 Ft-ért kapta meg. A II. kerület szerény mértékben járul hozzá az épület felújításához. A hidegkútiak ezért adományokat kérnek honfitársaiktól, hogy megvehessék a szükséges építőanyagokat és megkezdhessék az építkezést. Mosbach támogatja ezt az akciót, és adományokat kér a 3001104-BLZ-67450048 Sparkasse Mosbach, vagy a 351105-BLZ-67460041 Volksbank Mosbach számlákra. A Budapest szállodában tartott búcsúfogadáson Lauth főpolgármester úr meghívta Bencze polgármester urat és küldöttségét Mosbach partnervárosainak találkozójára, 200. július 9-re. Ezenkívül a mosbach-iak meglátogatták Máriaremetén a „Basilica Minor”-t. Dr. Vida Tivadar atya üdvözölte a német vendégeket. A Zarándoktemplom centenáriumi ünnepsége 1999. október 3-án lesz. Az ünnepi szentmisét Karl-Josef Rauber magyarországi nuncius és Holchherr György atya, püspökök és papok celebrálják. A mosbach-iak német énekekkel búcsúztak zarándokhelyüktől. Járulékos programként Lunczer Teréz szakszerű vezetésével a vendégek ellátogattak a töki lovasbemutatóra. Majd városnézés keretében a váci székesegyház megtekintése után Szentendrén a Skanzent látogattuk meg. A legnagyobb falu és parasztmúzeumot, ahol eredeti, teljesen berendezett parasztházakat lehetett látni. Egy séta Szentendre ápolt utcáin, ahol nemcsak az egyes házak, hanem egész utcák és terek dalmát barokk városka hangulatát idézik. A Csali-csárdabeli kedélyes este zárta be a „trópusi kirándulást”. Berger Toncsi, a Német Alapítvány alelnöke és Dr. Gombik Károly a II. kerületi tűzoltóság parancsnoka 50. születésnapjukat ünnepelték a mosbachi hidegkútiakkal, Walter Spohn főparancsnokkal és Roland Hoffmann osztályvezetővel a mosbachi tűzoltózenekar kíséretével, melynek vezetője Gümter Kuhn. Közel 300 vendég ünnepelt kettőjükkel. A sváb disznótoroson Walter Spohn köszönetet mondott a jó kapcsolatért és a sok személyes élményért, amelyek a két tűzoltóságot évek óta barátian összekötik. Különösen köszönet illeti azokat, akik a két tűzoltóság között létrejött partneri kapcsolaton munkálkodtak évek óta, és ápolják azt. Különösen a fiatalok lelkes munkáját dicsérte, akik a nelvi nehézségek ellenére harmonikusan együttműködnek. A mosbach-iak születésnapi szerenádja és a Budapesti Fanfárosok felvonulása a zenés sorakozó és tánc sajátos jelleget és atmoszférát adott a születésnapi ünnepségnek. Köszönetümket fejezzük ki Eisele Andrásnak és Garamvölgyi Feremcnek, valamint Kunsági Jánosnak és minden érintettnek a 20. Hidegkúti búcsú megrendezéséért. A Német Kisebbségi Önkormányzatnak a 80. Hidegkúti honismereti könyv magyarnyelvű kiadásáért. Köszönet Lunczer Teréznek a könyv magyarra történő fordításáért. /Hans Kröninger/”.

 

Július 5-én a Mosbach és Pesthidegkút közötti partnerkapcsolat első évfordulóját ünnepelték az érintettek. A delegációk a délelőtti találkozó után – mely a Polgármesteri Hivatalban zajlott – közös faültetésen vettek részt a Szabadság úti parkban, majd a felújításra váró Gazda utcai Német Házat tekintették meg. A Rozmaring Szövetkezet éttermében elfogyasztott ebéd után este a Hotel Budapest üvegtermében megrendezett búcsúünnepségen Garamvölgyi Ferenc, a II. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke köszöntette a jelenlévőket.

 

Ősszel, október 2-án került megrendezésre a Szüreti Nap, melynek fénypontja az esti szüreti mulatság volt. A helyszín ez alkalommal a Széphalom Bevásárlóközpont volt. A esti zenét szolgáltató Hidegkúti Traccs zenekar mellett köszönet illette a Pajzs Gábor vezette Tűzoltózenekart, és a „Keil Ernő Fúvószenei Egyesületet” a jó hangulat biztosításáért, valamint az Adyligeti Határrendészeti Szakközépiskolát a sörasztalok és sörpadok kedvezményes rendelkezésre bocsátásáért is.

 

Október 3-án az Alapítvány képviselői és Pesthidegkút polgárai levélben köszöntötték Mosbach polgárait Németország újraegyesítésének 10. évfordulója alkalmából.

 

2000-ben újabb adományozási folyamat zárult le, melynek révén a Walter Spohn vezette mosbachi tűzoltóságtól tűzoltókocsihoz jutottak a pilisvörösvári és a solymári önkéntes tűzoltók. Az átadás az Alapítványunkon keresztül, a tisztségviselőink koordinálásával történt.

 

Júliusban került megrendezésre Mosbachban a „Partnervárosok találkozója”, ahol az Alapítványunk képviseltette magát pesthidegkút küldöttségében. A találkozó nagy sikerrel, jó hangulatban zajlott.

 

2001 nyara ismét az évfordulók jegyében telt. Júniusban ugyanis a mosbachi Heimatverein képviselői /Hans Kröninger vezetésével/ látogatást tettek Pesthidegkúton. Az ünnepi istentiszteletet követően közös koszorúzásra került sor a hősi emlékműnél és az ófalui templom oldalán lévő emléktáblánál Szent istván megkoronázásának 1000., a német telepesek Hidegkútra érkezésének 290., a templom szentelésének 265., valamint a kitelepítések 55. évfordulója alkalmából.

A június 22-i látogatásnak külön eseménye volt, hogy e napon került „átadásra” a gazda utca 20. szám alatti Német Tájház, melynek létrejötte már az Alapítvány megszületésekor is igényként merült fel, és a ház a későbbiek során is fontos helyszín lett az szervezetünk és a rendezvényeink életében is.

Ez év októberében részt vettünk a kétnapos mosbachi „Donauschwaben” ünnepségen, ahol már egyeztettünk a következő évi eseményekről is.

 

A 2002. nyarán Mosbachban megrendezett nyári ünnepségeken („Heimatstage – Honi napok”) a mosbachi tűzoltóság meghívása révén vehettünk részt, hiszen ennek aktualitását a mosbachi önkéntes tűzoltóság fennállásának 150., és a tűzoltózenekar megalakulásának 50. évfordulója jelentette. A június 6-án megnyitott rendezvényeken az Alapítványunk képviselőit a „Kiss Zenede” fúvószenekara kísérte el, amely már több más eseményen is nagy sikerrel szerepelt.

Szeptemberben ismét részt vettünk a Donauschwaben Napokon. A felkérésünkre szintén kiutazó Corvin táncegyüttes nagy sikereket ért el kinti fellépéseivel, melyről az ottani helyi újságok is elismeréssel emlékeztek. Az utazás költségeinek fedezetére pályázat útján 200 eurót nyertünk el az Országos Német Kisebbségi Önkormányzattól, melyet felhasználás híján – mivel ezt a költséget utólag a II. Kerületi Önkormányzat átvállalta – visszafizettünk a támogatónak.

A kuratórium októberi döntése révén az Alapítvány 100.000-100.000 Ft-tal támogatta az 1999 óta összetartozó széphalmi és ófalui plébániák templomában folyó felújítási munkálatokat.

 

2003-ban a pesthidegkúti városrész életében jelentős esemény volt a Pesthidegkút civil szerveződéseinek nagy jelentőségű, széles körű helyi összefogással megalakított szövetségének, a Pesthidegkúti Civil Szervezetek Kulturális Szövetségének létrejötte.

 

 

 

Alapítványunk már az összefogás kezdeti szakaszában jelen volt, és alapító tagként vett részt a Szövetség alakuló közgyűlésen.

 

 

E társadalmi szervezet elsődleges célja a helyi (pesthidegkúti) művészeti, kulturális életének felpezsdítése, az ilyen jellegű értékek megóvása, és a rövidesen átadásra kerülő Pesthidegkúti Kulturális és Művészeti Központ szakmai programjainak megszervezésében való részvétel.

 

2004-ben az 1995-ös eseményekhez hasonlóan Alapítványunk ismét a mosbachi tűzoltóegylettől kapott támogatásként egy tűzoltóautót (katasztrófa-elhárító kocsit) azzal a céllal, hogy gondoskodjunk a rendeltetésszerű üzemeltetéséről Pesthidegkúton vonzáskörzetén belül. A papírmunkát (vámoltatás, üzembe helyezés, stb.), és a hosszas egyeztetést követően a járművet a Vígh Béla elnök vezette Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület vette át használatra, ahol jelenleg is segíti az önkéntesek munkáját.

 

 

 

Júliusban ismét meglátogatott minket a mosbachiek egy csoportja. Az esemény aktualitását adta, hogy a rendezvény időpontja közel esett mind a Pesthidegkúti Ófalu „újra-betelepítésének (falualapításnak)” /1711/, mind a Pesthidegkút Ófalui Egyházközség megalapításának /1736/ évfordulójához. A rendezvény lebonyolítására pályázati úton 100.000 Ft-ot nyertünk el a Városrészi Önkormányzattól, melyet az eseményen fellépő együttes tiszteletdíjára, valamint a résztvevők vendéglátására költöttünk.

 

Év végén - hosszú átgondolás után - fontos döntést hozott a kuratórium az Alapítvány székhelyének áthelyezéséről. Mivel az eddigi helyen – a plébánián (1028 Bp. Templom köz 1.) – az évek során megváltozott viszonyok miatt a tényleges működés (ülések megtartása, posta érkeztetése, stb.) nem volt biztosított, ezért szükségessé vált annak megfontolása, hogy van-e esetleg erre alkalmasabb helyszín. A szóba jöhető variációk közül értelemszerűen elsőként a Gazda utca 20. szám alatti „Német tájház” vetődött fel, melynek létrehozása és működtetése az Alapítvány alapítói okiratában is célként szerepel. Az épület tulajdonosával és egyben fenntartójával, a Budapest II. kerületi Német kisebbségi Önkormányzattal el is kezdődtek az egyeztetések szervezetünk „befogadásáról”. A személyes napi kapcsolatoknak és az évek óta tartó, problémamentes együttműködésnek köszönhetően hamar kiderült, hogy a Garamvölgyi Ferenc vezette testület is a közös célok elérésének biztosabbá válását várja a változástól. Alapítványunk ígéretet tett arra, hogy lehetőségeihez mérten kiveszi részét a német hagyományok ápolásában jelentős szerepet bíró tájház működtetésében.

Az Alapító Okirat székhelyre vonatkozó részének módosítása – a Kuratórium általi elfogadását, majd a Közgyűlés általi novemberi jóváhagyását követően – 2005. január 1-én lépett hatályba, azaz ettől a naptól kezdve új székhelyünk: 1028 Bp. Gazda utca 20.

- 2005. augusztus 13-án került átadásra az Alapítványunk által felújítatott díszkút, mely Hidegkúton a Templom utca és az Újsor utca sarkán található. A délután hatkor az "avatással" kezdődött esemény folytatása az éjszakába nyúló beszélgetős, táncolgatós, eszegetős-iszogatós utcabál volt. Az átadáson rövid beszédet mondott Porkoláb Mátyás alpolgármester is, aki méltatta a civil kezdeményezést. A felújítás és az utcabál költségeit Alapítványunk vállalta. Köszönet illeti Czemmel Lászlót (Alapítványunk kuratóriumi tagját), aki koordinálta a felújítási munkálatokat. Az UTCABÁL azóta is minden évben - augusztus első szombatján - megrendezésre kerül a Templom utca és az Újsor utca sarkán.

- Helyi kezdeményezésre, civil összefogással és - nem utolsó sorban - Alapítványunk támogatásával készült el a kegyeleti emlékhely a régi pesthidegkúti köztemető területén, a Patakhegyi út - Templom köz - Kilincs utca - Üvegház utca által határolt területen. A kereszt felszentelésére 2005. november 1-én 15:00 órakor került sor, Esterházy László, Gyetván Gábor és Fodor Viktor tisztelendő urak jóvoltából. A helyieknek vagy az azokra emlékezőknek méltó kegyeleti hely lesz ófalu területén.

 

A 2011-es évünk legjelentősebb rendezvénye a július első hétvégéjén (2011. július 2-3.) megtartott eseménysorozat volt, melyet Alapítványunk - a Bp. II. ker. Német Kisebbségi Önkormányzattal közösen - a pesthidegkúti elődök letelepedésének 300. éves évfordulója alkalmával rendezett.

 A 3 napos ünnepségre Mosbachból - Pesthidegkút testvérvárosából - 100 fős csoport érkezett. Az eseményen jelent volt Mosbach főpolgármestere, valamint Bp. II. ker. Polgármestere is.

 Néhány program az évfordulós rendezvényekből:

  • Magyar-német nyelvű szentmise az Ófalui Templomban, utána állófogadás (és a mosbachi tűzoltóautó ünnepélyes átadása)
  • Emlékmű avatása, szentelés, koszorúzás (az Ófalui Templom kertjében)
  • Német nyelvű dísz-utcatáblák avatása
  • Emlékműsor az Ökumenikus Iskolában (fellépett többek között az Alapítványunk által működtetett tánccsoport és dalkör is)
  • Svábbál a Klebelsberg Kultúkúriában (a zenét az Alapítványunk által meghívott zenekar szolgáltatta)
  • Kiállítások megtekintése a Kultúrkúriában
  • Ünnepélyes zárófogadás a Német Házban

A megemlékezésre a II. ker. Német Kisebbségi Önkormányzattal közösen az Ófalui Templom kertjében monumentális emlékművet állítottunk, valamint az ófalui utcákat német nyelvű dísztáblával láttuk el. A táblákhoz jelentős összegű támogatásokat kaptunk a helyi lakosoktól (erről bővebben lásd a "Támogatóink" menüpontban).

Kulturális, hagyományápolási tevékenységünk részeként 2009. év végén sikerült egy régi tervünket életre kelteni, mivel a Német Kisebbségi Önkormányzattal közösen nemzetiségi néptánc-tanfolyami csoportot indítottunk, fiatal felnőttek számára. 2011. szeptemberében sikeresen elindítottuk gyermek tánccsoportunkat is, mely azóta is sikeresen működik.

2010-ben sikerült egy másik tervünket is életre kelteni, mivel a Német Kisebbségi Önkormányzattal közösen nemzetiségi dalkört indítottunk. A foglalkozás kéthetente zajlanak a Gazda utcai Német Tájházban.

 

 
Aktuális

Elindult az új honlapunk! A weboldal a pesthidegkutinemetek.hu címen érhető el.

Friss tartalmak már az új honlapunkon lesznek elérhetőek.

 
A honlap támogatója

Honlapunk a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával jött létre!

 
Dátum
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Idő
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre